Szivárgás miatt több pécsi társasházban is elzárták a gázt – százezrekbe kerül a vezetékek javítása
Gáz nélkül maradt tizenöt pécsi társasház, miután a vezetékek vizsgálata során szivárgást tapasztaltak. A helyzetet súlyosbítja, hogy alig található olyan szakember a városban, aki a hibákat ki tudja javítani. A házaknak százezreket kell fizetniük, de egyes közösségeknél egyszerűen nincs miből.
Két-három hónapig bizonyosan nélkülöznie kell a gázt az egyik kertvárosi tízemeletes panelházban. Az épületben lakó egyik olvasónk arról panaszkodott, a vezetékekkel akadt probléma, a régi csövek kötelező felülvizsgálatakor szivárgást tapasztaltak a szakemberek.
Az E.ON Hungária Zrt. arról tájékoztatta hírportálunkat, az említett házon kívül még tizennégy közösség jár hasonló cipőben, Kertvárosban, Uránvárosban és a belvárosban.
A fő probléma az elavultság, illetve a karbantartás hiánya.
- Tapasztalatunk szerint a társasházi lakások tulajdonosai gyakran nem is tudják, hogy a társasház vezetékeinek biztonságos állapotban tartása, a szükséges javítások elvégzése a társasház és a lakástulajdonosok feladata és felelőssége – fogalmazott Varga Ivett, a cég szóvivője.
Hozzátette, sajnos gyakran előfordul – különösen az idősebb épületek esetében – hogy lakossági bejelentést kapnak arról, hogy a társasházban gázszag érezhető. Szivárgás észlelésekor pedig az életveszélyre való tekintettel nincs mérlegelési lehetőség, a javítások ideje alatt szüneteltetni kell a szolgáltatást.
- A régebbi vezetékeket még városi gázra tervezték, amely nedves állapotú, szemben a most használt, száraz földgázzal. Ez azonban kiszárítja a tömítéseket, ezért tapasztalható szivárgás - magyarázta a probléma egyik jellemző okát Nagy Emil, a Társasházak Baranya Megyei Szövetsége (LAKTÁSZ) vezetője.
| Fizetett hirdetés. |
- Nagy gond, hogy kevés az olyan gázszerelő Pécsett, akit meg lehetne bízni a javítással. Több közös képviselő is azzal keresett az elmúlt időszakban, hogy segítsek nekik szakembert találni, a városban dolgozó szerelők ugyanis annyira leterheltek, hogy az ő házukat a közeljövőben nem tudják vállalni - tudtuk meg.
Ha találnának is szakembert, néhány helyen ez sem jelentene azonnali megoldást. A jelentős összegű kintlévőségek miatt kérdéses, hogy a társasházak egy része miből fedezi a javításhoz szükséges költségeket.
Képünk illusztráció.
Palotás P.