Hanyag liftszerelők okozták egy nő halálát
Egy nő holttestét találták a szerelők egy hónap után
abban a liftben, amelynek áramellátását biztonsági okokból január végén
lekapcsolták az északnyugat-kínai Hszianban.
A hanyag szerelőket, akiknek gondatlansága vezetett a 43 éves nő halálához,
őrizetbe vették - számolt be az esetről helyi forrásokra hivatkozva vasárnap a
kínai média.
Hszian város érintett kerületének közleménye szerint a felvonójavítókat
meghibásodás miatt hívták ki, de mielőtt áramtalanítottak és dolguk végezetlen
távoztak, elfelejtettek meggyőződni arról, hogy nem maradt-e a fülkében valaki.
Csak akkor találtak rá áldozatukra, a ház lakójára, miután a februári
tavaszünnepi hosszú szabadság után visszatértek, és március elsején a javításra
kivonultak.
A rendőrség kizárta, hogy szándékos emberölés történt volna. Elképzelhető, hogy
a történtek összefüggésbe hozhatók azzal a balesettel, amely szintén Hszianban
történt január 29-én. Egy lakóház liftje 31 emeletet zuhant, aminek
következtében egy 26 éves nő és öthónapos kisgyermeke szörnyethalt. A nő férje
és apja csak azért maradtak életben, mert valamiért visszamentek a lakásba.
A rendőrség nyomban őrizetben vette a felvonógyártó egy magas beosztású
tisztségviselőjét és az épület gondnokát. A lift egy nappal korábban esett át az
éves műszaki ellenőrzésen.
A tartományi kormányzat ezután utasítást
adott ki a közigazgatása alá tartozó területen található valamennyi lift műszaki
ellenőrzésére.
Kínában hivatalosan körülbelül 610 ezer lift van üzemben, ezzel a kelet-ázsiai ország Spanyolország és az Egyesült Államok után a világon a harmadik helyen áll. 2014-ben 48 liftbaleset jelentettek, ezeknek 36 halálos áldozatuk volt.
A korszerű felvonók gyártói ma már az üzemeltetésükhöz többféle biztonsági garanciát építenek be, így több kábellel függesztik fel a kabint, vészfékezésre, vészjelzésre adnak lehetőséget, és az áramszolgáltatás megszakadásának esetére is felkészülnek.
Kínában a biztonsági előírásokat jellemzően figyelmen kívül hagyják, a karbantartási kötelezettséget, a műszaki ellenőrzést elhanyagolják, vagy szakszerűtlenül végzik. Tavaly júniusban nagy visszhangot keltett, amikor egy közép-kínai város üzletközpontjában egy nő alatt beszakadt az ellenőrzésen frissen átesett mozgólépcső tetején a fedőlap, és a szerkezet bedarálta a nőt. Kétéves kisfiát sikerült a közelben állóknak megragadniuk, így ő megmenekült.

A cikk forrása: hirado.hu