Átlépte a 200 ezres nézőszámot a Saul fia

Átlépte a 200 ezres nézőszámot a Saul fia. 


Az Oscar-díjjal most kitüntetett film tavaly júniusi premierje óta országszerte folyamatosan műsoron van.


Átlépte a kétszázezres nézőszámot Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotása a magyar mozikban - közölte a filmet forgalmazó Mozinet kedden az MTI-vel. Mint írták, az Oscar-díjjal kitüntetett film tavaly júniusi premierje óta országszerte folyamatosan műsoron van.

A holokausztdráma február végén nyerte meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben. A film az első olyan magyar alkotás, amely 1982 óta megkapta az amerikai filmakadémia elismerését, 34 évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve nyert. Az alkotás számos rangos elismerés mellett elnyerte a Golden Globe-díjat, a cannes-i filmfesztivál nagydíját, valamint az amerikai filmkritikusok elismerését is.


Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek korábban felidézte: 2013-ban a Coming out, 2014-ben a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar filmeket látták több mint 100 ezren a mozikban és a Swing is megközelítette a 100 ezer nézőt. Az elmúlt év egyik sikerfilmje, a Liza, a rókatündér több mint 126 ezer nézőnél tart, míg az Argo 2.-t 110 ezernél is többen nézték meg.

A cikk forrása: hirado.hu

A film megtekinthető az Uránia Mozi-ban! 

Author:

Facebook hozzászólások:

Közérdekű információk:
 

HIVATALOK 
  SZOLGÁLTATÓK

 Egészségügy:

  GYÓGYSZERTÁRAK
  E
GÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

 Közlekedés:

Városi buszmenetrend
Vasúti menetrend
Volán buszmenetred


 

 Információk:

TRAFFIPAX INFORMÁCIÓK

NYUGDÍJASINFÓK

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK, ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK



>