Jegyeket, bérleteket! – Újabb ellenőrök állnak munkába a pécsi buszokon, hogy kiszűrjék a potyautasokat - írja a Pécsiújság.hu

Jegyeket, bérleteket! – Újabb ellenőrök állnak munkába a pécsi buszokon, hogy kiszűrjék a potyautasokat


Tizenkétszeresére nőtt a pécsi helyi járatú buszokon dolgozó ellenőrök száma
. Volt azonban honnan elindulni, a kezdetekkor ugyanis mindössze egyetlen ilyen munkatársat foglalkoztatott a buszos cég.


A tavalyi esztendőben havonta átlagosan 115 ezer elővételi menetjegyet váltottak a Tüke Busz Zrt. járataira, e mellett pedig átlagosan havi 38 ezer bérletet értékesítettek. Ezek a számok a korábbi időszakokhoz képest magasabbak, és a január most is jobb adatokat hozott: már 40 ezer bérlet és 130 ezer jegy talált gazdára.

A javuló tendencia nagyban köszönhető a járműveken dolgozó ellenőröknek - akikkel egyre gyakrabban találkozhatnak az utasok.

- Amikor Pécs saját kézbe vette a privatizáció után a közösségi közlekedést, mindössze egy ellenőr dolgozott a rendszerben - idézte fel Dr. Bokor Károly, a BIOKOM Nonprofit Kft. Pécsi Mobilitási Központjának vezetője. Hozzátette: jelenleg tizenkét ilyen munkatárs teljesít szolgálatot, a következő hetekben pedig tizennégy főre bővül az állomány.


Mint megtudtuk, az ellenőrökkel kapcsolatban megalapozott panasz alig érkezik. Sőt, a tapasztalatok alapján a többség elismeri a munkájukat.
Persze, a növekvő utasszámhoz nem csak a hatékonyabb ellenőrzés, hanem a nemrég kibővített kedvezmények is hozzájárulnak.

- Számos kedvezményes bérletkonstrukciót is bevezettünk az elmúlt időszakban a pécsi közösségi közlekedésben, így olyanok is igénybe veszik a szolgáltatást, akik ezt korábban nem tették meg. Többek között a kisgyermekkel utazók, a polgárőrök, a közfoglalkoztatottak is olcsóbban juthatnak ma bérlethez, mint évekkel ezelőtt - fogalmazott.

Dr. Bokor Károly szerint jó eredménynek számít, hogy a menetjegyekből és bérletekből befolyó bevétel a kedvezmények ellenére sem csökkent.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva

Author:

Facebook hozzászólások:

Közérdekű információk:
 

HIVATALOK 
  SZOLGÁLTATÓK

 Egészségügy:

  GYÓGYSZERTÁRAK
  E
GÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

 Közlekedés:

Városi buszmenetrend
Vasúti menetrend
Volán buszmenetred


 

 Információk:

TRAFFIPAX INFORMÁCIÓK

NYUGDÍJASINFÓK

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK, ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK



>