SZÜLŐK FIGYELEM – MÓDOSUL A BÖLCSŐDÉK MŰKÖDÉSE – újdonságok jönnek.

SZÜLŐK FIGYELEM – MÓDOSUL A BÖLCSŐDÉK MŰKÖDÉSE – újdonságok jönnek.


A gyermekek védelméről szóló 1997-es törvényt kiegészítő minisztériumi rendelet módosítása a bölcsődék működését, és azt szabályozza újra, hogyan is lehet bölcsődét üzemeltetni.
bölcsőde3

A most módosított szabály értelmében, ha az önkormányzat nem működtet bölcsődét egy településen, mostantól minden év március 1-ig felhívást kell közzétenni, hogy a szülők igényelnek-e napközbeni ellátást, illetve köteles a helyhatóság minden év márciusában megvizsgálni azt is, hogy a településen élő három évnél fiatalabb gyermekek száma meghaladja-e a 40 főt.

Újdonság a bölcsődékkel kapcsolatban még, hogy a napközbeni ellátás minimum időtartama 4 óra, maximális időtartama pedig napi 16 óra lehet. Ráadásul ezt nyáron is fenn kell tartani, és nyári zárva tartásként legfeljebb öt hetes időtartamot határozhat meg a fenntartó. A nyitva-tartás időtartamán túl is lehet igényelni a gyermekek felügyeletét úgynevezett ügyeleti időben. Ezért viszont már külön díj kérhető a szülőktől, és időtartama nem haladhatja meg a napi három órát, illetve nem tarthat este 19 óra után. Az ilyen ügyeletek idején elvileg egyetlen nevelő, és egy dajka is elég, de ha a 12-nél több gyermekről van szó, akkor már két kisgyermeknevelőre van szükség.
Fizetett hirdetés.
A bölcsődékben dolgozó dajkákra vonatkozó új szabály, hogy csak bölcsődei dajka végzettséggel dolgozhatnak, ugyanakkor a napi munkaidejük nem lépheti túl a 8 órát, vagyis ha ennél hosszabb ideig tart nyitva az intézmény, két műszakos munkarendet kell bevezetni. A dajkáknak pedig az új szabály értelmében munkaruha jár, ahogy a nevelőknek és az intézményvezetőnek is.EMMI_info_Bolcsi_2017_v01
A rendelet ugyan nem változtat az alapvető csoportlétszámokon, vagyis egy csoportba 12 gyermek járhat. Annyi mégis változott, hogy amennyiben a csoportba egynél több sajátos nevelési igényű gyermek jár, akkor a csoport létszáma nem haladhatja meg a nyolcat. A szaktárca újraszabályozta az úgynevezett mini bölcsődékre vonatkozó szabályokat is. Eszerint az ilyen intézményekben egy csoportban legfeljebb nyolc gyermek gondozható, illetve hét, ha a csoportban van olyan gyermek, aki nem töltötte még be a második életévét, vagy sajátos nevelést igénylő gyermek. Miközben a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek étkeztetésére a közétkeztetési szabályok vonatkoznak, ha a gyermek saját otthonban működtetett, úgynevezett családi bölcsődébe jár, akkor az ott biztosított étkezések családi étkezésnek minősülnek.

A módosítás foglalkozik a bölcsődék elhelyezésével, és környezetükkel kapcsolatos minimális elvárásokkal is. Így például azzal, hogy ha a bölcsőde óvodaként is működő intézményi épületben működik, a három évnél fiatalabb gyermekek számára az udvaron elkülönített játszórészt kell kialakítani.A rendelet ezek mellet pontosítja a bölcsődei gyermeknevelési feladatokat ellátók iránti végzettségbeli követelményeket, és az általuk végzett szakmai, pedagógiai programok részleteit, valamint azt, hogy a bölcsődei ellátáshoz milyen eszközök és felszerelések megléte szükséges.
(csalad.hu)

Forrás : csalad.hu
A cikk forrása: palyazatfigyelo.info

Facebook hozzászólások:

Közérdekű információk:
 

HIVATALOK 
  SZOLGÁLTATÓK

 Egészségügy:

  GYÓGYSZERTÁRAK
  E
GÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

 Közlekedés:

Városi buszmenetrend
Vasúti menetrend
Volán buszmenetred


 

 Információk:

TRAFFIPAX INFORMÁCIÓK

NYUGDÍJASINFÓK

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK, ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK



>