Heteken belül nyit az újjávarázsolt állatkert, nagy durranás lesz - írja a Pécsiújság.hu

Heteken belül nyit az újjávarázsolt állatkert, nagy durranás lesz


Csaknem 1,8 milliárd forintból, teljes egészében fejlesztési forrásból gyakorlatilag egy új állatkert épült a régi helyén a Mecsekoldalban. A létesítmény a május utolsó előtti hétvégéjén nyílik meg a nagyközönség előtt olyan különleges állatokkal, mint puma, fóka, cápa, bengáli tigris, krokodil, leopárd - jelentette be Pécs polgármestere csütörtökön, sajtótájékoztatón.
Páva Zsolt emlékeztetett rá: amikor 2009-ben átvette a város vezetését egy leromlott állapotú, korszerűtlen vadasparkot örökölt elődeitől, amely ráadásul a környezetvédelmi követelményeknek sem felelt meg, s a bezárás, felszámolás fenyegette. Gyakorlatilag a Zöldhatóság jóindulatán múlt, hogy még néhány évig működhetett az állatkert.

- El kellett döntenünk, hogy a jelenlegi helyszínt fejlesztjük, vagy új állatkertet építünk. Mivel a korábbi állatkertet társadalmi munkában pécsiek áldozatos munkájával építették, úgy döntöttünk a Mecsekoldalban újjáépítés helyet egy teljesen új, mai kor színvonalán is túlmutató, új állatkertet építünk ugyanakkora területen, de jóval hatékonyabban kihasználva - idézte fel Páva Zsolt.


A polgármester elmondta: két esztendő alatt közel 1,8 milliárd forintból, teljes egészében fejlesztési forrásokból, önkormányzati forrás nélkül építették meg az új létesítményt, amelynek műszaki átadása tavaly év végén történt meg, s amelybe a mai napig folyamatosan költöznek be az állatok, zajlik azok akklimatizálódása.
- Eljött azonban az idő, hogy bejelenthetem: május utolsó előtti hétvégéjén mindenki előtt megnyílik az új pécsi állatkert. A nyitásra külön kedvezményekkel készülünk, amelyekről a megnyitó előtt egy héttel minden részletet a nyilvánosság elé tárunk - mondta a polgármester.
Fizetett hirdetés.
A városvezető a részletekről szólva kitért arra, hogy a beruházás során tágas parkolót, turistabuszok számára megállót építettek, az új fogadóközponttal rendelkezik, s ökoturisztikai parkot is magában foglal, amelyben bemutatják a Mecsek és környékének állat- és növényvilágát.
A korábban a Munkácsy utcában működő Akvárium-terrárium is helyet kapott a megújult állatkertben, a fogadóközpont épületében. Az épület földszintjén az akváriumi rész megtekinthető a sokszínű édesvízi és tengeri állatvilággal, illetve a látogatóknak lehetőségük nyílik betekintést nyerni a fóka medencébe is. A terrárium az emeleten került kialakításra, mely épületrészben rendezvény és oktatóterem is létesült.

Az állatkert felújításának köszönhetően szinte az összes korábbi helyszín új képet mutat.
Az állatkerti részen tematikus szekciókat alakítottak ki, így állatsimogató és madárröpde, majomház, nagymacska ház, ragadozó és vízilóház, Afrikai kifutó, krokodilház, fóka medence, csimpánz kifutó épült.
A létesítményben az új állatok között találhatunk többek között pumákat, perzsa leopárdot, varacskos disznót, bengáli tigriseket, gyűrűsfarkú makikat, zebracápát, szirti cápát, hiúzt, oroszlánt, de beszerzés alatt vannak zebrák, ormányos medvék, egy barnamedve, ragadozó madarak, kaméleonok és fapitonok is.

Képünkön: egy dolgozó játszik egy hiúzzal.
Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala - Fotó: MTI/Sóki Tamás

Author:

Facebook hozzászólások:

Közérdekű információk:
 

HIVATALOK 
  SZOLGÁLTATÓK

 Egészségügy:

  GYÓGYSZERTÁRAK
  E
GÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

 Közlekedés:

Városi buszmenetrend
Vasúti menetrend
Volán buszmenetred


 

 Információk:

TRAFFIPAX INFORMÁCIÓK

NYUGDÍJASINFÓK

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK, ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK



>