Friss hír cafeteriásoknak – ez lesz a Szép Kártya és az Erzsébet utalvány sorsa!

Friss hír cafeteriásoknak – ez lesz a  Szép Kártya és az Erzsébet utalvány sorsa!


Vége az Erzsébet utalványnak, mindenki készpénzt kap

Az unió kifogásolta a Cafeteria rendszert, kijelentette, hogy az uniós joggal ellentétes ez a juttatási forma, sem a SZÉP kártya, sem az Erzsébet utalvány nem megfelelő.

erzsébet utalványok
Ezután kérte a Miniszterelnök, Orbán Viktor az Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamarától, hogy dolgozza ki a javaslatot, hogyan lehet készpénzesíteni az  utalványt.

Értesülések szerint a javaslat már el is készült, Orbán Viktor 2016 júniusig adott határidőt, annak kidolgozására, „a lehető legkisebb kockázattal hogyan lehet megteremteni a kettős bérrendszert”. Szakmai megbeszélésre hívta a kamarát, annak megoldására, hogy a munkáltatók ne veszítsék el az adózási kedvezményüket a készpénzesítés után sem.

Arról értesített a Magyar Idők, hogy a javaslat már a miniszterelnök asztalán van,  olyan megoldást találtak, hogy a terv szerint megmaradna a Szép Kártya és csak az Erzsébet étkezési és ajándék utalvány szűnne meg. A miniszterelnök úgy látná jónak, ha az utalványok helyett készpénzt kapnának a munkavállalók, de az erre a célra adott pénz után megmaradna a munkáltatóknak az adókedvezmény.

Parragh László véleménye szerint lehet korrigálni a Szép Kártyával kapcsolatos kifogásokat, de az utalványok esetében igen drága lenne, sok költséggel járna a rendszer fenntartása. A Magyar Időknek nyilatkozott az MKIK elnöke, elmondta, hogy ők olyan javaslatot tesznek a kormány elé, amelyik nem csak a jelenlegi 1,2 millió munkavállaló számára jelent megoldást, akik jelenleg is kapják a cafeteriát, hanem mind a 4 millió munkavállaló részesülhetne a juttatásban.
A miniszterelnök felvetését, ahogy az várható volt eltérően ítélik meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkáltatói és munkavállalói oldalának szereplői. Sokan igazán jónak tartják az alapötletet, de a vélemények szerint sokan járnának rosszul a rendszer teljes átalakítása esetén.
Fizetett hirdetés.
Például az MGYOSZ alelnöke arra  mutatott rá, hogy az esetleges változás igen érzékenyen érintené az idegenforgalmat,  a vendéglátást, a szállodaipart és, mert eddig  ezeknek az  ágazatoknak a  felfutásában fontos  szerepe volt a SZÉP-kártyák használatával elért bevételeknek. Szerinte nem jelent majd problémát az átváltás, csak az a lényeges, hogy milyen feltételekkel,  és vajon milyen szabályozási környezetben valósul majd meg a miniszterelnök felvetése.

A VOSZ főtitkára kiemelte, hogy a cafeteria rendszere célzottan a magyar fogyasztást segíti. Példakéntfelhozta  a magyar tulajdonban lévő kiskereskedéseket, amelyeknek szerinte nagyon jót tesz a cafeteria felhasználása. A belföldi turizmussal  kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar tulajdonban lévő vendégházak, panziók, kisebb szállodáknál a forgalom 20-30 százalékának forrása szintén A VOSZ főtitkára fontosnak nevezte azt is, hogy a cafeteria célzottan a magyar fogyasztást segíti. Példaként említette a magyar tulajdonú kiskereskedelmet, amelynek a VOSZ főtitkára szerint nagyon jót tesz a cafeteria felhasználása. A belföldi turizmus kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar tulajdonban lévő vendégházak, panziók, kisebb szállodáknál szintén a béren kívüli juttatások teszik ki a forgalom 20-30 százalékát.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke egyetértett  a cafeteria “készpénzesítésével szerinte a béren kívüli juttatás készpénzben történő kifizetése elősegítheti  az alacsony bérszínvonal emelkedéséhez. szerinte előnyös lenne, hogy a béren kívüli juttatás készpénzesítése révén ki lehetne iktatni azt az apparátust, amely a különböző üdülési csekkek, étkezési jegyek forgalmazásával foglalkozik.
Levélben kérték a Orbán Viktort, hogy az kérdést a szakszervezetek bevonásával is vitassák meg.
Nem csak a turizmust érinti az átalakítás, hanem a sport a szabadidő zseb valamint az egészségpénztár kártya , a patikakártya esetleges megszűnése is nagy veszteséget jelenthet a gyógyszertáraknak.

Fata László, cafeteria szakértő szerint ezután a szabadidő támogatást és egészségtámogatást másképp kell megközelíteni, mint a munkavállalók rekreációja, rendszeres egészségügyi vizsgálata vagy például betegségmegelőzés.

Pénteken már beadta Balog Zoltán miniszter az Erzsébet-program egyik villám módosító javaslatát, szerinte  frappáns megoldás ha egy másik állami alapítvány (Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány) feladata lesz a gyerek és ifjúsági programok, valamint a  táborok szervezése. Ezen a módon már  nem csak a korábban kizárólagosan  üdülési alapítvány forgalmazhat ilyen utalványokat, hanem egy másik területen, egy másik is. Így  a törvény szerint megszűnik a MNÜA kizárólagossága, amelyet  az EU kifogásolta.

Egyelőre röpködnek a pro és kontra vélemények, majd nyárra kiderül, hogy mi lesz a cafeteria sorsa és milyen lesz a formája.

A cikk a privatbankar.hu cikke alapján készült.
A cikk forrása: palyazatfigyelo.info

Author:

Facebook hozzászólások:

Közérdekű információk:
 

HIVATALOK 
  SZOLGÁLTATÓK

 Egészségügy:

  GYÓGYSZERTÁRAK
  E
GÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

 Közlekedés:

Városi buszmenetrend
Vasúti menetrend
Volán buszmenetred


 

 Információk:

TRAFFIPAX INFORMÁCIÓK

NYUGDÍJASINFÓK

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK, ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK



>