Több mint egymilliárdot költenének hét pécsi óvodára és három bölcsődére - írja a Pécsiújság.hu

Több mint egymilliárdot költenének hét pécsi óvodára és három bölcsődére. 


Pécs hét óvodáját és három bölcsődéjét érintő, mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez szükséges pályázatokon való indulásról döntött a baranyai megyeszékhely közgyűlése csütörtökön.
Őri László (Fidesz-KDNP) alpolgármester a szavazás előtt az MTI-nek elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a csütörtöki döntéssel együtt összesen 2,5 milliárd forint értékben terveznek óvoda- és bölcsőderekonstrukciót.



Első körben több mint 800 gyermek és 40 csoport számára helyet adó hét óvodát és három bölcsődét érintő fejlesztés indulhat, amelynek keretében az intézmények teljes egészében megújulnak - emelte ki.
Elmondta, hogy az áprilisi közgyűlésen döntenek a további intézmények felújításához szükséges pályázatokon való részvételről.



A közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón Vicze Csilla és Kővári János, az ellenzéki Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) képviselői arról számoltak be, hogy a TOP-forrásból finanszírozott fejlesztésekről szóló előkészítő és háttéranyagokat nem kapták meg.
Girán János (Fidesz-KDNP) alpolgármester az ülésen erre úgy reagált, hogy a pályázatok költségét építőipari becslési segédlet alapján számolták ki, "mivel akkor lehet tervezni, amikor a források rendelkezésre állnak".

A pályázatokat márciusban, illetve áprilisban kell beadni, a támogatói döntés után, a műszaki tervek birtokában 2016 nyarán folytathatják le a kivitelezési és eszköz-közbeszerzési eljárásokat. A kivitelezések várhatóan 2017 júliusára fejeződhetnek be - olvasható a kapcsolódó előterjesztésekben.
Az előterjesztéseket végül egyhangúlag hagyta jóvá a közgyűlés.


Képünk illusztráció.
MTI

Author:

Facebook hozzászólások:

Közérdekű információk:
 

HIVATALOK 
  SZOLGÁLTATÓK

 Egészségügy:

  GYÓGYSZERTÁRAK
  E
GÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

 Közlekedés:

Városi buszmenetrend
Vasúti menetrend
Volán buszmenetred


 

 Információk:

TRAFFIPAX INFORMÁCIÓK

NYUGDÍJASINFÓK

SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK, ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK



>